"Ahhoz, hogy megértsd a jelenem, ismerned kell a múltam."
Már nem emlékszem, hol olvastam, arra se ki mondta, de találó kis mondat. Én is pont erre készülök. Egy kis betekintést szeretnék adni az életembe, hogy megértsétek, mi is játszódik le bennem.
Az érettségi után, 18 évesen, nem épp tipikus fordulatot vett az életem. Olyan eseméyek sorozata követték egymást, amit a legtöbben nem szoktak megtapasztalni a főiskolás éveik alatt. Életemben először munkát kaptam, elköltöztem és a saját lábamra álltam.
A főiskolaválasztás számomra nehéz volt. Foggalmam sem volt, mit szeretnék a jövőben csinálni, nem tudtam, mi érdekel egyáltalán. Egyet tudtam, nem akartam a sporttól, legfőképp a focitól elszakadni. Így a sportmenedzsmentet választottam, de sajnos elbuktam a felvételin. A követező évben meg akartam próbálni újra és nem feladni, eközben elgondolkodtam esetleg egy angliai költözésen és egy amerikai ösztöndíjon is, de végül a B terv lépett érvénybe. A másik főiskola, ahova elküldtem a jelentkezésem viszont felvett, és így a szüleim akaratát beválltva el is kedztem azt. 
Amiért felkerült a listámra, mint B terv, csak annyi volt, hogy a közelben volt és így nem kellett a szállást és hasonló költségeket fizetni. Ha nem vettek volna fel, lehet már Angliában élnék és nem is tervezném, hogy hazajövök. Az akkori kapusedzőm élt kint és csalogatott ki magához dolgozni, edzeni, tanulni, de a szüleim tartották magukat ahhoz, hogy legyen otthon egy főiskolám legalább, utána azt kezdek az életemmel, amit akarok.
Abban az időben ugyanabban a városban fociztam, ahova később főiskolára kezdtem járni. Az új szponzorunknak köszönhetően szállásunk is volt, hogy mindenki egy helyen legyen, mindenki tudjon edzésre járni és 100%-san a focira koncentrálni. Ugyanennek az embernek köszönhetően lett munkám is. Pincérnő lett belőlem egy időre. Minek is egyszerűsítsem az életem, ha mindig túl is bonyolíthatom?!
Az iskola megkezdésével nem igen maradt időm jóformán semmire. Iskolába, edzésre és dolgozni jártam általában, csak a sorrend változott néha. Ugyanaz a forgatókönyv körbe-körbe. Az otthoniakkal csak telefonon tartottam a kapcsolatot, pedig alig voltunk 25km-re egymástól. Havonta jutottam csak haza pár napra és már repültem is vissza a mókuskerékbe. De nem is hiányzott az otthoni életem. Ha hazaérkezel hosszú idő után az első napokban még örülnek neked, hisz régen láttak, de a harmadik nap után ugyanott folytatódik, mintha el se mentél volna. "Miért nem mosogattál el? Soha nem segítesz semmiben?" és társai. Így elég is volt az a pár nap. Senki ne értsen félre, én választottam, jól is éreztem magam a világomban. Csak a kistestvéreimet sajnáltam. Abban az időben született egy kisöcsém és egy kishúgom is, és én alig láttam őket pici babaként.
Idővel megszoktam, hogy csak Én vagyok. Nem kell senkivel elszámolni, hova mész, mikor jössz, kivel mész. Pénzügyileg is teljesen független lettem. Kifizettem a sulit, az ennivalót és a többit arra költöttem, amire akartam. Csak magamra számíthattam, és ebben nem is volt semmi rossz. Míg el nem kezdi az ember úgy érezni egy mókuskerékbe szorult és nincs kiút...
Egy átlag 18 éves egyetemista péntekje általában úgy néz ki (gondolom), hogy reggel a tegnapi buli hatására másnaposan átvészeli a napot, végre hazajut a családjához és este meglátogatja az otthoni barátait. Az én péntekjeim? Reggel elmentem suliba, egyből onnan munkába, onnan elszaladtam edzésre, ahonnan egyből vissza munkába reggelig, másnap legtöbbször valami bajnoki meccsünk volt, ami után rohantam vissza munkába reggelig és jobbik esetben vasárnap végre aludtam...
Egy idő után az egész monotonná vált és már semmi sem okozott örömöt. Még a FOCI sem! Egyhangúvá váltak a napjaim, a napi edzések és belefáradtam, hogy akármilyen jó teljesítményt is nyújtottam, sose voltam elég jó. Belefáradtam míg más nem járt edzésre, csak mert nem volt kedve, az mind szép és jó volt, de ha én kihagytam egyet a munka miatt, már éreztették velem, hogy a munka fontosabb...
Azt hiszem ekkor tudatosult bennem először, hogy váltanom kell,
valamit változtatnom az életemben, mert egyenes úton jártam a teljes kiégés felé...
S hogy jól e döntöttem? Jó felé változtattam? Még mindig nem tudom...
Puszil és ölel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése