Sziasztok :)
Úgy döntöttem összegyűjtök ide egy-két kellemes emléket is. Tudom lehet egy-két esemény nem épp aktuális és nem is mindenkit fog érdekelni, de szeretném, ha itt lennének, bármikor visszaolvasva, újra átélhessem. Így minél előbb le kell írnom, míg élnek az érzések, emlékek bennem:)
Az első ilyen visszatekintésem a 2013-as Magyar nagydíj hétvégére esett, remélem nem bánjátok:)
A
F1 már kiskorom óta szerves része az életemnek, de a
2013-as évig sose jutottam még csak közel sem ahhoz, hogy megtekintsek élőben is egy futamot. Vagy anyagi részről volt meredek az ötlet, vagy senki sem akart társulni hozzám. Júliusban azonban az unokatesóm kitalálta, hogy elmenne, de nincs kivel. Persze egyből kaptam is az alkalmon, miszerint én elmegyek vele. Akkoriban ő még Csehországban dolgozott és csak nagy ritkán járt haza látogatóba, úgyhogy az egész jegyvásárlást és a hasonló dolgokat teljesen rábíztam. Mikor már lassan a hétvége közeledett kezdtem kicsit pánikba esni, mivel a jegy még mindig sehol sem volt. És persze a végösszeg is teljesen átalakult a végére. Az biztos, hogy azon a módon többet nem veszek jegyet. A végén majdhogynem a kétszeresére nőtt a jegy ára. Mivel én csatlakoztam az unokatesómhoz, ezért rábíztam, menjünk oda, ahova ő szeretne. Így kerültem az akkori
Silver 8 tribün, C szektorának 1. sorába. Először mikor megláttam a jegyeket őszintén szólva eléggé megijedtem, mivel már hatalmas kerítéseket láttam magam előtt, amitől alig fogok látni. De
pozitívan kellett csalódnom, ennél jobb helyről nem is nézhettem volna végig
életem első futamát a helyszínről.
Mivel a munka nem vár, így nem tudtuk az egész hétvégét ott tölteni. A pénteki napot egészében ki kellett hagynunk és vállaltuk a minden napi autózást is a helyszínre. Így nekem elhihetitek alig aludtam valamit egész hétvégén, de határozottan megérte. Persze, mint nálam általában, semmi sem indulhat zökkenőmentesen. A jegyhez kapcsolódó probléma volt csak a kezdet...